Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tegnap - 2F / Ma 1F - ?

 2010.01.13. 16:00

Tegnap este már sem időm, sem erőm nem volt beszámolni, főleg, mert elkövettem azt a hibát, hogy elkezdtem az e-maileket olvasni és az értelmesebbekre válaszolni.

 

  Nos, az elején kezdve:  9.30-kor volt az első férfi, ő azt kérte, hogy hátrakötött kézzel (?érdekes, bár gondolom nem véletlen fordul ilyennel egy másik lányhoz) cumizzam le. Átlagos volt (a menet is, a srác is) ellenben érdekesség: bevallása szerint a szüzességét is egy profitól veszítette el egy bárban, szándékosan, mert élvezni akarta (? az nemcsak a lányoknak fájhat?:D:D:D) az elsőt is.

 

 A második srác 17.30-kor toppant be, láthatóan meló után, mert fáradt volt. Kiderült, cégvezető, adóbevallás, minden, így grátiszként egy masszással kezdtem, ami láthatóan ellazította. Ez nem újdonság, de mivel a való életben állandóan főnökösködik, az ágyban elvárta, hogy én uralkodjak rajta - megkapta. Egyedül, ami meglepett, mennyire szereti a neccharisnyámat simogatni közben (eleve kérte, legyen rajtam, és le sem vettük közben)...

  Érdekesség, amit megtudtam a kérdőívből nem sok volt, talán csak az, hogy ő otthon is megkap mindent, amire vágyik, nem ezért jár lányokhoz. Azért, mert szerinte a "változatosság gyönyörködtet".

 

  A mai napom viszont érdekesebb volt. 10-re jött egy harmincas férfi, aki telefonon 2 napja előre kérte, öltözzek minél kislányosabban, iskoláslányosan, szemüveggel. Előbbivel nem volt gond, mert az arcom nagyon kislányos (ezt élvezem is, sokszor úgy megyek bulizni, hogy így öltözködök:D) és talán csak a magasságom az, ami miatt nem kérnek már személyit alkohol vásárlásakor, utóbbival viszont gondban voltam. Szemüvegem ugyanis nincs szerencsére. 

  Irány egy bevásárlóközpont, ahol egy tényleg nekem jól álló, már-már szexis olvasószemüveget vettem ezer valahány Forintért. Megint más, hogy dioptriás, így nem volt jó azon átnézni, de kibírtam fél órát... na mindegy.

  Jól sikerülhetett, nagy sikerem volt nála, elég sokáig is maradt. Később kiderült, nagy japán manga-és anime mániás, azért szereti ha ilyen csaj lovagol rajta és nem azért, mert rejtett pedofil, vagy valami... aztán előkerült a kérdőív, amiből csak átlagos dolgok derültek ki róla, igaz, ő az első, aki fizetett már olyan lánynak, aki más rasszből származott (azaz ázsiai, néger stb. gondolom a fentiek miatt az elsőnek...)

 

  Ma már senki nincs előjegyezve, szóval ha jön valaki, akkor az "csak úgy beesik", meglátjuk. Holnap kora este viszont egy párhoz megyek házhoz, nem tudom mi lesz és meddig tart. Egy tuti: mivel lány is lesz ott, biztos nem fél-egy órás program lesz...

 

  U.I.: remélem finomabb voltam a nyelvezetemmel, mint eddig. Igazatok volt, de komolyan gondoljatok bele: volt 3 menetem, élveztem, persze, hogy utána a blogoláskor is beleéltem magam... igyekszem visszafogni magam mostantól, de az ördög sosem alszik:D

A bejegyzés trackback címe:

https://re-lurva.blog.hu/api/trackback/id/tr391669640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G_P 2010.01.13. 17:20:41

Kezd egyre kevésbé izgalmas és egyre inkább kiszámítható lenni. Próbálja izgalmasnak beállítani, de rohadtul nem az, max néhány perverzió-típus kerülhet még elő, meg majd pár hét múlva, ügyesen adagolva, egy meghökkentőnek szánt történet (leszakadt az ágy, a vendég elájult, feleségül akarták venni, stb); pár hét múlva meg gondolom valami extrarejtélyes video torzitott hanggal. Mindjárt elalszom, annyira izgi.

Cathcart_ezredes 2010.01.13. 21:31:32

Lesz majd olyan is, hogy az egyik kuncsaft megveri, vagy ilyesmi. Vagy talán szerelmes lesz valakibe - ha okos az író, akkor nőbe - stb. Talán az alvilág is megmutatkozik, és akkor izgulhatunk sokat.

Belzeboszi 2010.01.14. 22:32:10

Persze, majd egy szociológus, aki a PhD fokozatára készül, olyan kifejezéseket használ, hogy "masszással", "hírdet" hosszú í-vel és még sok-sok helyesírási hiba. Ez csak egy skizofrén idióta, aki kitalált egy ilyen, akár közmegbotránkoztatónak is nevezhető blogot. Volt nekem is pár félév szociológiám és soha nem adta ki a tanár bácsi házifeladatnak, hogy dugjunk mindenkivel, csak, hogy egy kérdőívet kitöltessünk :D Full kamu és még mindig vannak, akik bedőlnek ennek..

Jegkoko 2010.01.15. 12:14:11

Véletlenül tegnap már nem lett ujabb bejegyzés az eredeti oldalon.KIváncsi vagyok meddig tart még ez a kamu mese, vagy már lehet fel is adta?

bloggerman77 2010.01.15. 20:56:06

@Jegkoko:

már van :)

Biztos lefárasztotta a kefetúra tegnap :)

@Belzeboszi:

A helyesírási hibái gyanúsak, meg az is, hogy vasúti blogban szólt hozzá eddig legtöbbet, elég "érdekes" stílusban - olyan kifejezéseket használ, mint egy férfi. :)(Ba_meg, Vazze stb.)
Az is érdekes, hogy ott azt írta, hogy sokat van Németországban, ott vonatozik. Akkor hogy szexel itthon? :)

G_P 2010.01.16. 08:53:30

@bloggerman77: úúú ez nagyon nagy égés =DDD

Kitalálom, majd előjön egyik nap, hogy "JAJ BOCSI CSAK SOK VOLT A KUNCSAFT", csak tudnám mivel fűszerezi még az egykaptafa, fakó történeteit.

bloggerman77 2010.01.17. 19:28:44

Hm, miért nem folytatódik a re-lurva?

Már két új bejegyzést is írt az eredeti :)
süti beállítások módosítása