Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hát eljött a régen várt nagy nap -én legalább is vagy egy éve tervezem, amióta a prostituáltakkal kapcsolatban írtam diplomamunkám- és elindulhat a Répamese c. blogom.

Hogy miről szól? A doktori témámmal kapcsolatban egy nem csekély vállalkozás (épp ezért teljesen névtelen, többet kockáztatok, mint kéne): január 11.-től jómagam is prostinak állok úgy 14-16 hétre, hogy tanulmányozhassam "ügyfeleimet".

Jelen blog a beszámolóimat tartalmazza majd, de ennek ellenére tudományos lesz, nem szexblog. Ha azért jössz/jöttél, kár volt.

Karácsony előtt elkezdtem magam hirdetni, hogy jan. 11-től már menjen az üzlet (akik eddig jelentkeztem, beírtam őket e tájba, elfoglaltságra hivatkozva) és úgy tűnik, menni is fog. A lényeg a következő: a kuncsaft (legyen az férfi/nő, hirdetésemben jeleztem, hogy sok dologra nyitott vagyok, ha elmondja mit akar) jelentkezik nálam, a "prostinál", feljön, megtörténik, aminek meg kell, majd elmondom neki, hogy ez egy kísérlet, köszönöm szépen, a menet ingyen volt (nem, nem kérek pénzt, nem arról szól!) csak töltse ki ezt az anonim kérdőívet. Ő megteszi, isten vele, többet nem jöhet...

Mivel a munka egyik lényege, hogy azt gondolják, igazi profihoz jönnek, eme blogban semmi információ nem lesz, amin elérhetsz, hisz úgyis a 99% csak egy ingyenmenetet akarna. Nem érdekelnek az ilyenek. Mivel a blog -a látszat ellenére- fontos tanulmány lesz, és ismerem az internetes társadalmat, a kommentezést letiltom. Majd a végén, május körül az utolsó bejegyzésemnél engedem, hogy leírjátok véleményeteket, de csak akkor. Addig nekem senki ne kurvázzon, vagy ahogy szokás, perceken belül zsidózzon. Ez nem erről szól...

A bejegyzés trackback címe:

https://re-lurva.blog.hu/api/trackback/id/tr861665884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Körömlakk ® 2010.01.12. 10:48:31

na akkor kérdés:
ahhoz, hogy ezt végigcsináld, miért kell blog?
-hátha olvassa lurva-

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.01.12. 10:51:56

ez egy rakás kaki,már meg ne haragudj...sztem te nem is nő vagy,csak egy unatkozó faszfej...így kezdésnek
mármint a lurva blog

G_P 2010.01.12. 18:47:10

Kibekúrt erőltetett, és azon se csodálkoznék a végén, ha kiderülne h. Vatera vagy vmi egyéb gerillamarketing. Másik verzió tényleg: unatkozó faszfej teszteli a ráérő netezők reakcióját.

Szeleta 2010.01.12. 23:22:24

@Grace Park:
Ez jó összefoglaló. Egyetértek.

blue.chair 2010.02.09. 23:09:08

Kedves lurva, barbara vagy kitudja ki vagy...

...talán elolvasod. Szóval számomra nagy kérdés, hogy hogy van gyomrod24 órán belül többször végig kuratnod magad. Arról nem beszélve, hogy a ha vannak szomszédaid nekik nem tűnik fel, hogy egyre többen váltogatják a kilincset.?! Ha ez az egész nem egy jó kis marketing fogás akkor nemértelek. Azt írod kutatás... de valamiért bűzlik a blog attól, hogy ezt marhára élvezed és talán könnyebb ráfogni a szakdolgozatra. És miért 14-16 hétig? Arról nem beszélve, hogy előbb utóbb kiderül ki vagy. Először izgi volt olvasni, de mostanra egy beteges kurvát sejtet a dolog mintsem egy épp elméjű fiatal lányt aki kalandra vágyik.

chukk 2010.02.09. 23:22:32

Szia Kedves Barbara!
Én szívesen lennék, alany a kérdéseidre! Szívesen meglátogatnálak, voltam pár helyen, tudnék neked mesélni ezt-azt, ha érdekel!
Meg írhatnád az elérhetőséged, nem adom ki senkinek!Ha meggondolod magad, írd meg! Ide, és megadom az e-mail címem, oda bátran megírhatod a teló számod!

stripes 2010.03.04. 21:39:39

15 éves vagyok, és szívesen elbeszélgetnék veled,majd kitölteném a lapot. Érdekel milyen vagy, mit gondolsz, semmi sex.. ha van kedved jelezd.
süti beállítások módosítása